A teljes esemény időpontja 2010. augusztus 2-8, azaz egy teljes hét, hétfőtől vasárnapig. A hétköznapi futások esténként lesznek: minden nap 5 órakor lesz indulás Zalaegerszegről, és nagyjából sötétedésig (általában fél kilencig) futunk. Kivétel péntek, amikor sötétedés után is lesz egy éjszakai szakasz, egészen Zalalövőig. Hétvégén viszont szombaton és vasárnap is egész nap, reggeltől estig futunk.
A megyeszékhelyen lakók előnyben lesznek, hiszen minden nap innen indulunk autóval és ide is térünk vissza. A pontos indulási helyek megtalálhatók lesznek a Szakaszok menüpontban. Persze nem egerszegiek is csatlakozhatnak bármelyik nap a futáshoz, ebben az esetben viszont az utazást egyénileg kell megoldaniuk. Amennyiben vállalják a Zalaegerszegre utazást, természetesen onnan szívesen segítünk az autós közlekedésben.
Minden nap Egerszegtől Egerszegig annyi autó fogja kísérni a mezőnyt (futás közben is), hogy minden futó elfér bennük. Így néhány, autóval nem járható szakasztól eltekintve a futók gyakorlatilag bármikor ki- és beszállhatnak, tehát mindenki akkora távot vállal, amekkora jólesik neki. Az autókban elférnek az egyéni csomagok, frissítők, váltóruhák. Egerszegen kívülről is szervezhetők autók, résztvevők bármelyik napra, sőt kifejezetten örülnénk nekik!
Az útvonal nagy része országúton (lehetőleg nem túl forgalmas helyeken), illetve rövid szakaszokon jól futható földes utakon vezet. Dombok minden nap lesznek, a szinttérkép megnézhető lesz előre a Szakaszok menüben. A sebesség 10-11 km/h (azaz 5:30-6:00-es km-ek) körül várható.
Az egerszegi autókkal utazóknak minden nap gondoskodunk megfelelő mennyiségű frissítőről (vízről, csokiról, esetleg gyümölcsről), amikhez a futás során bármikor hozzáférhet. Akinek ezen felüli igénye van, egyénileg kell gondoskodnia róla.
Az egerszegi szervezésű résztvevők napi díjat fizetnek, ami fedezi a benzin és a frissítők árát. Ez egységesen 600 ft lesz hétköznaponként, és 1800-1800 ft lesz a két hétvégi napon. Ezt elegendő minden nap a helyszínen fizetni Lakatos Roland szervezőnek. Ő továbbosztja a pénzt az autók sofőreinek, minden nap a megtett távolság függvényében, km-ként 25 ft-al számolva. Természetesen a fő szervezésen kívül is lehet csatlakozni a futáshoz bármelyik szakaszon, ebben az esetben a részvétel ingyenes!
Minden szakasz előtt legkésőbb az utolsó napon szükséges jelentkezni (de ha lehetséges minél korábban jelezzétek a szándékot), hogy gondoskodni tudjunk megfelelő számú autóról. Fent található az Üzenőfal menüpont: itt lehet jelentkezni, és jelentkezést lemondani is. A jelentkezésnél kérem jelezzétek, szükség esetén tudtok-e autót hozni, és jó lenne, ha mindenki megadná a telefonszámát is, hogy a szervezéskor gyorsan tudjuk egymást elérni.
Az út során készült képeket (vagy inkább a netre feltett albumok linkjét) lakatos.roland_gmail.com címre beküldhetitek, és akkor elérhető lesz a Megyefutás oldaláról, a Galéria menüpontban. Ugyanígy az egyéni beszámolókat is ugyanide várjuk.
Akinek kedve van, biciklivel is teljesítheti az adott szakaszokat, hiszen nagyrészt jól járható lesz az út. Ebben az esetben viszont neki kell a helyszínre jutást megoldania, amennyiben a bringája nem fér be az autókba. Még a Megyefutás előtt, júliusban a szervezők biciklivel bejárják a teljes útvonalat (persze nem egyben), akinek kedve van, csatlakozhat hozzájuk. Szervezése itt az üzenőfalon!
Kedvcsinálóként íme ezeken a linkeken lehet olvasgatni a tavalyi Megyefutásról. Hasonló szép élményeket kívánunk idén is minden résztvevőnek!
Futás össz. ideje
Futás össz. hossza
Összes emelkedő
MegyeFutás 2010
2010. augusztus 2-8.
Hétköznaponként délután 5 órakor, hétvégén pedig már reggel, Egerszegről indulva vágunk neki mindig a napi szakasz teljesítésének. Persze hétfő kivételével kocsival közelítjük meg a napi rajtállomás helyszínét. Az egyes szakaszokra kattintva megtalálod a napi részleteket, egyelőre csak hozzávetőleges pontossággal.
Találkozó
Futás ideje
Futás hossza
Emelkedő
Várható hazaérkezés
Napi díj
1. szakasz hétfő
2010. augusztus 2.
Első nap az egerszegi Vizslaparkból indulunk, ahova majd vasárnap este vissza
is fogunk érkezni. Csács-Nemesapáti-Kallósd útvonalon fogunk megérkezni a napi célállomásra, a kehidai fürdő elé. Elég sok lesz a hegyi terep, így biciklivel nem a legkönnyebben teljesíthető nap lesz a hétfői. Bemelegítésnek kiváló.
2. szakasz kedd
2010. augusztus 3.
Kedden a kehidai fürdő elől indul a futás. Szentlászlón át érkezünk meg Zalaszent- grótra, innen pedig egy szép erdei terepen át Zalaistvándra. Pókaszepetk-Kemendollár-Zalaszentiván a további útvonal. Végül a szentiváni iskola előtt fejezzük be a keddi szakaszt. Szép, változatos útvonal.
3. szakasz szerda
2010. augusztus 4.
A szentiváni iskola előtt rajtolunk, Szentlőrinc-Vasboldogasszony-Egervár-Lakhegy útvonal után egy rövid időre átfutunk Vas megyébe is, aztán Andrásfa után Nagykutas-Kiskutas irányban hozzuk vissza Zalába a megyezászlót. Végül Hatházán és Andráshidán keresztül érkezünk meg a teskándi focipályához.
Könnyű, jól futható szakasz.
4. szakasz csütörtök
2010. augusztus 5.
Start a teskándi focipályától. Döbréte-Rám-Nagylengyel az útvonal, innen Gellénházán keresztül érkezünk meg Sárhidára, majd Bak következik, s végül a nap célállomása, a söjtöri főút és a tófeji elágazás kereszteződése. Könnyű, nem túl hosszú szakasz.
5. szakasz péntek
2010. augusztus 6.
A söjtöri és a tófeji út találkozásától indulva Tófejen és Tárnokon át érünk rá a piros jelzésű túristaútvonalra, amit követve Petrikeresztúr-Gombosszeg-Kustánszeg úton haladunk. Innen nagyrészt nehéz erdei terepen haladva Németfalu-Böde-Kávás a további sorrend. Végül (már teljes sötétségben) Bagodtól a kerékpárúton visszük a megyezászlót a pénteki célállomásra, a zalalövői fő kereszteződéshez. Kifejezetten nehéz és hosszú szakasz, csak a legbátrabbaknak ajánljuk.
6. szakasz szombat
2010. augusztus 7.
A lövői fő kereszteződés a rajt helyszíne, innen gyönyörű őrségi és hetési tájakon keresztül (egy kicsit Vas megyébe is átruccanva) haladunk Csesztreg, aztán Rédics, majd Lenti felé, érintve a szép lendvadedesi tavat is. Lovászi után a horvát határ és a Mura mentén futva érünk Letenyébe, aztán Murakeresztúrra. Innen a sokak számára jól ismert Keresztúr-Kiskanizsa szakaszon át érkezünk meg a szombati célhoz, a kanizsai Plaza-hoz. A leghosszabb szakasz, rá kell szánni az egész napot, de megéri, hiszen nagyon szép az útvonal.
7. szakasz vasárnap
2010. augusztus 8.
A három legnagyobb várossal, Kanizsa-Keszthely-Egerszeg fináléval fogjuk lezárni a 2010-es MegyeFutást. Közben érintjük (többek között) Zalakarost, átfutunk a Kis-Balatonon, a balatoni kerékpárúton érünk be Keszthelyre, majd Hévíz, Zalacsány és Búcsúszentlászló érintésével érkezünk meg Egerszegre. Keszthelyen a mólónál 13.00 és 13.30 között szünetet, pontosabban kanizsai-keszthelyi-egerszegi futótalálkozót tartunk (Kanizsai Futóklub-Keszthelyi Kilométerek-Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók). Egerszegen az aranyoslapi forrásnál (Alsóerdő) lesz újabb találkozó 18.00-kor, hogy az utolsó 4 km-en mindannyian együtt vihessük a megyezászlót a rajt-cél helyszínére, a Vizslaparkba. Hatalmas élménynek ígérkezik az egész nap!
További élménybeszámolók, leírások, linkek beküldhetők a
lakatos.roland_gmail.com email címre. Köszönjük!
További képek, galériák, linkek beküldhetők a