Home
hrvatska2010_ (866)k.jpg
hrvatska2010_ (1416)k.jpg
hrvatska2010_ (1268)k.jpg
hrvatska2010_ (3290)k.jpg
hrvatska2010_ (5020)k.jpg
hrvatska2010_ (1061)k.jpg
korzika (51).JPG
korzika (41).JPG
Rolunk
A BG71 Stúdió és az FM Modellügynökség 2006-ban szervezte meg első fotótáborát az Adrián, a horvát tengerpartnál. Azóta minden évben fotóztunk és nyaraltunk festői helyeken. Eddig közel 70 fő vett részt a programokon. Fotótábort 2008-ban a Balatonnál is szerveztünk, illetve fotóztunk már rendszeresen Szardínián, Korzikán, Spanyolországban, Ausztriában és Székelyföldön is.Fotótáboraink lényege, hogy a résztvevők kellemes hangulatban, jó társaságban töltsenek el egy hetet valamelyik tengerparton, és a nyaralás mellett profi minőségű fotók, és emlékezetes kis filmek készüljenek az eseményről. Az elmúlt öt év során kialakult egy kisebb mag, akik szinte valamennyien velünk tartanak minden évben.Az egy hét során 3 alkalommal szervezünk fotózásokat, ahol profi smink és frizura készül a résztvevőknek természetesen nem csak modellek, vagy modell-alkatúak jelentkezhetnek, hanem mindazok, akik szeretnének magukról professzionális képeket exkluzív helyszíneken, és egy jó társaságot. Életkor megkötés sincs, bár 18 év alatt írásos szülői hozzájárulás kell az utazáshoz.A fotózások mellett vannak egyéni és közös programok is (strandolások, kirándulások, közös főzés, városnézések, bulizás, stb.)Az elmúlt években jellemző volt az is, hogy amatőr vagy profi fotósok is eljöttek a fotótáborokba, ahol kedvükre fotózhatták a résztvevőket. Akadtak olyanok is, akik csak kísérőként jöttek (barát, rokon, ismerős), vagyis csak nyaralni. A fotózáson kívül ők is minden programon részt vettek, a csapat teljes értékű tagjai voltak.Egy közép- vagy felső kategóriás budapesti fotóstúdió néhány órás munkáért elkérhet 80-100 ezer forintot. Ehhez képest a horvát fotótáborok díja évek óta nem változik (80 ezer forint), a 2011-re tervezett máltai tábor 110 ezer forintba kerül.Ez az ár tartalmazza az oda-vissza utazás, a 7 éjszaka szállás, a fotózások, sminkek, hajak költségét. Csupán az étkezés díja és a költőpénz nincs benne. Az elkészülő 300-400 képet mindenki személyre szólóan, DVD-n kapja meg a táborozás végén ennek sincs plusz költsége.Bővebb információkért keress minket e-mailben vagy telefonon!
Malta
Fotózás és nyaralás Máltán
2011-ben kellöő számú jelentkezöő esetén Máltán fotózunk! 1 hét a Földközi tenger egyik legszebb szigetén: 2011. augusztus 27 - szeptember 3Utazás: repülővel BudapestrőlSzállás: 3 csillagos, medencés apartmanban, 4 ágyas szobákban (2 ágyas szoba felárral kérhető)Tengerparti és divat-fotózások: profi sminkkel és hajjal, a képeket (300-400 darab) és az egy hetet összefoglaló videót DVD-re írva megkapja minden résztvevő.A részvételi díj: 110.000 Forint a fotózásokon is részt vevőknek, amely tartalmazza a reptéri transzfert és illetékeket, a szállást, a fotózásokat.Az egyhetes programon részt vehetnek kísérők és fotósok is, az ő részvételi díjuk: 95.000 Forint.Kérhető plusz szolgáltatás: 7 napra félpanziós ellátás (reggeli és vacsora) 21.500 Forintért.Jelentkezési határidő: 2011. június 27. – jelentkezéskor a részvételi díj 50%-át kell befizetni. A fennmaradó összeget két héttel az indulás előttig (augusztus 13.).További információk Máltáról:- kétágyas szoba felára fejenként 7000 Ft. plusz- a repülőút Budapestről Máltára másfél óra, ahonnan a transzferrel 25 perc alatt a szálláson vagyunk- tapasztalt magyar idegenvezető segíti kint a csoportunkat- partnerünk az Unitravel utazási iroda- információnk szerint a horvátországinál alacsonyabbak az árak kint- angolul szinte mindenki beszél- a közlekedés olcsó, 0,4 euro egy jegy, régi kort idéző sárga buszok járnak (pl. kirándulás a fővárosba)- egy átlagos, egyszerűbb vacsora pl. tészta v saláta v pizza v vmi gyors itallal 7-10 €, isteni halvacsora 15-20 €- Bugibbában ahol ez a Mavina/Huli szállásunk is van, vannak éttermek, bárok, tengerparti sétány, és 3-4 disco is- Éjszaka kb óra-másfél óránként közlekednek a menetrend szerinti buszok a szórakozó negyedbe és vissza (Paceville ez a legnagyobb szórakozó negyede Máltának), innen kb. 20 percre busszal / 15 perc taxival 20-30 € / út)- a közbiztonság kiemelkedően jó- Vízi-sport lehetőségek bőven vannak- saját medence van, a Mavina épületben a kertben, a Huli épületben a tetőn.Fakultatív programok:- Hypogeum: Minimális számú látogatót fogad ez a máltaiak által legjobban féltett, Világörökséghez tartozó kb. 5000 éves sziklába vájt közösségi kultikus hely. (Belépőjegy, foglalás: indulás előtt 3 héttel) Ár: 7.000 Ft- Papagáj-, foka- és delfin-show: Ár: 4.900 Ft- Úszás delfinekkel: 35.900 Ft- Dél-Málta Gyöngyszemei vallettai barangolással (egész napos, ebéddel, belépőkkel) Ár: 12.500 Ft- Málta belső kincsei (egész napos, ebéddel, belépőkkel) Ár: 11.900 Ft- Gozo felfedezése (egész napos, ebéddel, belépőkkel) Ár: 13.500 Ft- Málta körülhajózása (Captain Morgan - túra ebéddel) Ár: 10.900 Ft- Fernandes (egész napos vitorlázás bőséges svédasztalos ebéddel és korlátlan italfogyasztással) Ár: 15.900 Ft- Valletta-i hajókirándulás idegen nyelvű idegenvezetéssel (másfél óra). Ár: 4.900 Ft
Videok
Videók
Horvát fotótábor - 2010. (1.)
Horvát fotótábor - 2010. (1.)
Zrce, Aquarius - 2010.08.06. - Pag, Hrvatska
Horvát fotótábor - 2010. (3) - Plitvicka jezera
Horvát fotótábor 2009 - Krk sziget
Krk 2008
KRK 2008
Selce 2007 (1)
Selce 2007 (3)
Selce 2007 (4)
model workshop_01
Balaton part
Galeria
Galéria
Tenger
Divat
Hangulat
Kategóriák
Tenger
006.jpg
4352crotia0295bk.jpg
hrvatska2010_ (681)k.jpg
hrv09_0931ak.jpg
hrvatska2010_ (51).JPG
d12454ee490cb053d9c6b51636801d3b78461096.jpg
hiorv0616.jpg
11hrv082a copy.jpg
hrvatska2010_ (881)k.jpg
hrv09_3601a.jpg
hrv09_0348ak.jpg
hrvatska2010_ (3594)ka.jpg
horv0618.jpg
hrvatska2010_ (3290)k.jpg
hrvatska2010_ (3525)k.jpg
hrv09_3529ak.jpg
hrvatska2010_ (754)k.jpg
hrvatska2010_ (2321)k.jpg
hrvatska2010_ (453)k.jpg
f5ea55d886950aabe3ef08ef58a3174949077541.jpg
horv0616.jpg
hrvatska2010_ (476)ak.jpg
spain1855ak.jpg
spain0360ak.jpg
hrv09_0315ak.jpg
horv0805.jpg
hrvatska2010_ (224)k.jpg
hrv09_4161a.jpg
Divat
hrvatska2010_ (2342)k.jpg
1e53f8d0e34e3e8951818d657137a6e17456985.jpg
hrv09_1901a.jpg
hrvatska2010_ (1880)k.jpg
hrvatska2010_ (1556)k.jpg
hrvatska2010_ (2041)k.jpg
hrvatska2010_ (1131)k.jpg
hrvatska2010_ (1510)k.jpg
noemi2.jpg
9b26a3b29a3897c71e9d8b0a4374a5f77455770.jpg
hrvatska2010_ (1526)k.jpg
6aedbad0c003cc239e68b4d2d73939c07456925.jpg
ce13b1435d8b852a31fe4865ba8b40e17455731.jpg
korzika (42).JPG
balaton2008_0300akk.jpg
balaton2008_1179akk.jpg
hrvatska2010_ (1660)k.jpg
hrvatska2010_ (1630)k.jpg
c4ea71c18beabfa50e7fc47de79af5277455854.jpg
gombemili044ak.jpg
gombemili068ak.jpg
hrvatska2010_ (1416)k.jpg
6c68823d0cc14e5ec8b1ed10660101287455747.jpg
hrvatska2010_ (1268)k.jpg
balaton2008_0770akk.jpg
hrvatska2010_ (2358).JPG
Hangulat
hrvatska2010_ (5020)k.jpg
hrv09_3623ak.jpg
hrv09_2913ak.jpg
horv0613.jpg
horv0611.jpg
balaton2008_1111akk.jpg
horv0612.jpg
hrv09_1288ak.jpg
balfoldvar075k.jpg
hrv09_0867ak.jpg
e55f98f10d3db7a4dfdb53c6c252aadc7457200.jpg
hrvatska2010_ (866)k.jpg
balaton2008_1131akk.jpg
hrv09_1296ak.jpg
horv0615.jpg
hrv09_2473ak.jpg
hrv09_1274ak.jpg
hrvatska2010_ (900)k.jpg
hrv09_2460ak.jpg
Kapcsolat
Kapcsolat
Both Gábor: fotós, ügynökségvezető Tel: +36 20 927 6708 Email: info_modellagency.hu
www.modellagency.hu
Skype: bothgabor71 Jakab Tünde: sminkes, fodrász Tel: +36 20 409 6373 Email: info_jakabtunde.hu
www.jakabtunde.hu
Skype:jak_tunde
Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ Suzo moja Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ.mp3
BG71Fotótábor
Home
Rolunk
Malta
Videok
Galeria
Kapcsolat