home about me lessons news say hello
1978-ban születtem Budapesten, diplomámat az ELTE Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézetében szereztem. 2002 és 2006 között az Egyesült Királyságban, Londondan éltem, a tanítást 2006 óta gyakorlom hivatásszerűen.
Óráimat budai otthonomban tartom és ajánlom mindazoknak, akik most ismerkednek az angol nyelvvel vagy szeretnék már meglévő tudásukat felfrissíteni, elmélyíteni. Az általános angol nyelven kívül üzleti és gazdasági szaknyelvet is oktatok, vállalok érettségire és nyelvvizsgára felkészítést.
Az órák egyéniek, de igény esetén kisebb csoportok
(2-4 fő) okatására is lehetőség van.
Az órák minden esetben egyénre szabottak. Az angol nyelvtan megfelelő és a haladáshoz elengedhetetlen részeinek megismertetése mellett nagy hangsúlyt fektetek a kommunikációra, a beszédkészég fejlesztésére. A tananyagot mindig a tanuló igényeinek megfelelően, a tanulóval közösen állítom össze, a tanulásra szánt idő illetve az esetleges cél (pl. nyelvvizsga, érettségi, állásinterjú) figyelembevételével.
Általános angol óráimat elsősorban azoknak ajánlom, akik még nem tanultak angolul vagy már meglévő tudásukat kívánják felfrissíteni, elmélyíteni, nyelvvizsgára vagy érettségire készülnek, esteleg munkájuk miatt van szükségük az angol nyelvre.
Üzleti-és gazdasági nyelvóráimat azok figyelmébe ajánlom, akik legalább alapszintű angol nyelvtudással rendelkeznek, akik a két szaknyelv valamelyikéből nyelvvizsgára készülnek vagy munkájukhoz van szükségük a speciális szókincsre, annak készség-szintű használtára, mind írásban, mind pedig szóban.
Általános angol óradíja
4000 Forint/90 perc/fő
3000 Forint/ 60 perc/fő
Üzleti- és Gazdasági Szaknyelv óradíja
4500Forint/90 perc/fő (A szaknyelvi órák minden esetben 90 percesek)
Kisebb csoportok esetén (3 főtől) az ár megegyezés szerint alakul.
Minden esetben lehetőség van próbaórán való részvételre, mely 60 perces és ingyenes.
Drawings by Emma Block
Intenzív Angol Órák Januártól
Órákról
Az Intenzív tanulás minimum heti három, alkalmanként minimum 1x90 perces órát jelent, mely pontosan azt a célt szolgálja, hogy a gyakori találkozások okán rövidebb idő alatt gyorsabban fejlődj. Ilyenkor még több lehetőség nyílik a célirányos munkára vagyis azon képességeid intenzív fejlesztésére, melyek eddigi tanulmányaid, munkád vagy egyszerűen csak a mindennapi kommunikáció során a legproblémásabbnak bizonyultak.
Az órák tárgya lehet nyelvi felzárkóztatás, a beszédkészség vagy a szövegértés fejlesztése, akár általános, akár üzleti vagy gazdasági angolból.
Óradíjak
Heti minimum 3x90 perc esetén a 90 perces óra díja 3000 Forint / Fő
Itt is lehetőséged van próbaórán való részvételre, mely ebben az esetben is 60 perces és ingyenes!
Drawings by Pop Pop Portraits
http://www.angoltanar.lap.hu
http://www.magantanar.lap.hu
http://www.curlyrooms.com
http://www.bpmetropolis.blog.hu